A Cunder Kézisuli azzal a céllal jött létre, hogy a Székesfehérvár és környékén a fiú kézilabda utánpótlásában felépítsen egy olyan klubot, amely néhány év alatt Székesfehérvár férfi kézilabdáját, a női kézilabda mellett, versenyképessé teheti a hazai élvonalban.
A Cunder Tömegsport és Utánpótlás Kézisuli Egyesület célja egy hosszú távon is működőképes, finanszírozható, felmenő rendszerű utánpótlás rendszer kialakítása, mely a kézilabdázásra olyan hatékony eszközként tekint, amely pozitív társadalmi, gazdasági hatások kiváltására képes.
Szeretnénk a fiatalok városi kötődése erősödéséhez is hozzájárulni azzal, hogy egy jól működő képzési központot, egy közösséget, és nem utolsó sorban egy sikeres sportegyesületként működünk. Városunk sporthoz való hozzáállása közismerten egyedülálló, ezért joggal bízhatunk a helyi közösség és önkormányzat támogatásában. A szakmai és pedagógiai nevelésük célja a gyermekek részére a folyamatos sportolási lehetőség biztosítása, versenyzővé, élsportolóvá válásuknak elősegítése.
Jelenleg négy korosztályban közel 140 igazolt sportolóval rendelkezünk, akiket az Erima-Bajnokságban versenyeztetünk. Napjainkban a szülőknek komoly áldozatokat kell hozniuk azért, hogy gyermekeik egészségesen éljenek, sportoljanak. Lehetőségeinkhez mérten egyesületünk igyekszik ezeket a terheket átvállalni, csökkenteni.